Kedves Látogatóim!
A lehető legnagyobb bocsánatkéréssel tartozom nektek, mivel lassan három hete nem csináltam semmit. Ez annak köszönhető, hogy miután tatámat kiengedték és gyógyítottuk, azután hazajöttem, és el voltam havazva. Sok sok sok dolgom volt, kellett készüljek az Apáczai Csere János Magyar Nyelv Irodalom és Kultúra Nemzetközi Tantárgyversenyre. Húú, leírni is hosszú!
De remekül telt, ismét lehetetlenül szerelembe estem egy igazán csodálatos srácba, csak egyetlen egy baj van, ő pontosan 5 órára lakik tőlem, és az azért távolság. Olyan gyönyörű napokat töltöttünk együtt a verseny ideje alatt, sosem felejtem el a vele együtt töltött időt, egyetlen egy másodpercet sem, ahogy Őt sem. Gondolom ebből leszűrődik, hogy imádom. Vagyis túlságosan is nagy hatással volt rám. De hogy is ne lett volna, hiszen ő maga olyan csodálatos, olykor vad, és heves, olykor szelíd és gyöngéd, és ... Na jó, nagyon nyálasan hangzik, igaz? Gondolkodom hogy is nevezzem meg nektek, vagyis, mi legyen az álneve. Hm.. Legyen simán Ray. Olyan jól hangzik, na. :D Szóval itt van Ray, vagyis nincs itt, de olyan átvitt értelemben értem. Itt mondok össze vissza, csak az van, hogy most magamból mindent kitudnék írni, őróla, rólunk, mert egyszerűen elképesztő! Most telefonálok egyet vele, átmegyek Nettihez elmesélni mindent, és aztán újra itt...tt...tt...ttt...
Csóközön! Wííí
2012. április 30., hétfő
2012. április 10., kedd
Kedves látogatóim!
Említettem már, hogy nagytatám beteg, kórházban van. Én nem voltam még Őt meglátogatni, de most már itt az ideje, úgyhogy a családdal falura utazunk, nagymamámékhoz. Meghatározatlan ideig nem tudok fellépni ide, vagyis nem lesz pár napig frissítés sem. De amint hazaérek mindent bepótolok ígérem, addig se csüggedjetek, búcsúzóul itt egy idézet nektek!
Csóókpuszííí:Wííí
Megegyeztek, hogy kerülik a hosszú búcsújeleneteket. Tisztában vannak azzal, hogy a néhány utólag lopott pillanat több fájdalmat tartogat számukra, mint vigaszt, s csak megnehezíti az elválást.
2012. április 9., hétfő
Szívesség..
Tegyél meg nekem egy szívességet! Tűnj el! Nem érdekel, hogy hogyan,csak csináld, hisz ebben te profi vagy! (Ezis saját...:D )
Utálom!! -.-
Saját:
Hát esküszöm nem tudom, hogy miképpen csinálod. De megint itt vagy. Már megint,
ugyanúgy, mint jó pár héttel ezelőtt. Itt állsz, itt toporogsz a szívem ajtaja előtt, várva,
hogy beengedjelek. De én kizártalak, erre te megpróbálsz betörni az ablakon, de az
sem sikerül. És akkor megint előveszed a kulcsot, és hipp-hopp kinyitod a zárat, s
besétálsz, csak lazán. Mintha neked ez olyan könnyű lenne, ésvalóban, akárhogy is,
te ki be sétálhatsz a szívemben, mivel nem tudom megállítani, mert én adtam a kulcsot
a szívemhez.És te nagy valószínűséggel csináltattál róla egy másolatot, mivel megint
itt vagy, és nem tudom, hogy miért, de nem tudlak kizárni. A francba, le kellene
cseréljem a zárat, csak a műtét túl drága lenne, és asszem te többet érsz ennél...Miért
nem hagysz már békén, miért? Hülye érzelmek, csak gond van veletek..Imádva utálni
lehet valakit? Ugye, hogy nem? :/
Hát esküszöm nem tudom, hogy miképpen csinálod. De megint itt vagy. Már megint,
ugyanúgy, mint jó pár héttel ezelőtt. Itt állsz, itt toporogsz a szívem ajtaja előtt, várva,
hogy beengedjelek. De én kizártalak, erre te megpróbálsz betörni az ablakon, de az
sem sikerül. És akkor megint előveszed a kulcsot, és hipp-hopp kinyitod a zárat, s
besétálsz, csak lazán. Mintha neked ez olyan könnyű lenne, ésvalóban, akárhogy is,
te ki be sétálhatsz a szívemben, mivel nem tudom megállítani, mert én adtam a kulcsot
a szívemhez.És te nagy valószínűséggel csináltattál róla egy másolatot, mivel megint
cseréljem a zárat, csak a műtét túl drága lenne, és asszem te többet érsz ennél...Miért
nem hagysz már békén, miért? Hülye érzelmek, csak gond van veletek..Imádva utálni
lehet valakit? Ugye, hogy nem? :/
(Én)
A szerelem:
A szerelem :
'Lehetetlen.'- mondta a büszkeség..
'Kockázatos.' - mondta a tapasztalat..
'Képtelenség.' - mondta az ész..
'Adj neki egy esélyt..' - súgta a szív...!
Szív..be..
"Arra a dologra van szükségem, ami akkor következik be,
amikor az embernek az agya kikapcsol, a szíve pedig be. ♥"
Fuss az álmaid után..:P
fiú: Mi a baj?
lány: Az,hogy hiába várok,nem teljesül az álmom..
fiú: Hát ne add fel! Fuss az álmod után!
lány: Rendben..hogy igazságos legyek, kapsz 1 perc előnyt :)
Válasz...
"Bonyolult? Megfejtelek. Problémás? Megoldjuk majd együtt. Hisztis? Felvidítalak! Féltékeny? Rám nem kell.. Lökött? Sose árt. Tudsz szeretni? Legjobb. És sokáig? Akkor még jobb! Nem vagy elég? Nekem totálisan elég vagy és nem kell több mert te megadsz mindent! Rám van bízva? Akkor összejövünk előbb utóbb... megteszi ez egy válasznak?"
Hogy vagy?!
- hogy vagy?
(törötten, haszontalanul, egyedül, tanácstalanul, zavarosan, elárultan, törékenyen, a sírás határán.depressziósan, szorongó, hamarosan feladni készülten, kész lemondani mindenről, szánalmasan, idegesítően,csak teher, távolian, magányosan, keserűen, tört szívű, elutasítva,összetörve.Úgy érzem, hogy minden pillanatban szétesek, üresen, vereséget szenvedetten, soha nem elég jónak lenni..)
-jól ,köszi :)
Töröld le a könnyeidet!
-Ő az új barátnője?
-Igen.
-Haragszol rá?
-Nem.
-Hiányzik?
-Nem.
-Szereted?
-Már nem...
-Akkor töröld le a könnyeidet..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









