Az  emberek mindig a szemükben a legszomorúbbak...

Ez igaz, de komolyan. Saját magamon tapasztaltam, akármilyen furcsán is hangzik...:P

  Kb. két hónapja próbálom erősebbé tenni magam, egyre erősebbé és erősebbé. Mivel nagyon érzékeny lelkű vagyok, sértődékeny és miegymás. Hát elhatároztam, hogy többé nem lesz így. 
  Egyszer mikor sírni támadt otthon kedvem, mert elképesztően szomorú voltam valami miatt, letört és meggyötört, egyszerűen megelégeltem, hogy minden második nap azon kapom magam, hogy könnyekkel burkolom be az arcom. Felálltam és a tükörrel szembe álltam. Néztem ahogy lecsordulnak a könnyeim, s kémleltem a szemeimet.Farkasszemet néztem önmagammal. Mintha csak azt mondtam volna: Gyere bánts, most itt vagyok, gyengén, törékenyen, gyere, üss meg, úgysem esem össze! Elkezdtem azt hajtogatni magamban, hogy : Erős vagy, Wíí! Nagyon nagyon erős. Erős vagy Wí! Erős vagy!... És ezt hajtogattam magamnak, eközben néztem a szemeimet, s a kivörösödött arcot, mi visszatekintett rám a tükörből. Beletelt egy kis időbe, mire hatással is volt rám ez a folyamat, de így bátorítottam magam, és bevált. Később már nem sírtam, megújultam. Vagyis egy kis tartást adott ez a biztatás nekem, hogy ne törjek össze akármi miatt is, vagy legalábbis ne fedjem fel, hogy eluralkodtak rajtam az érzések. Persze még nem győztem le teljes mértékben a bánatot, de én bízom benne, hogy az idő múltával én is egyre inkább érzékelem magamon a változást... 


Te elég erősnek érzed magad? Csóközön: Wíí