Reggel 7:45-kor keltem fel, alig aludtam 6 órát. De nem volt mit tenni, hamar el kellett készüljek, mivel 9-től magyar olimpiász volt, ráadásul megyei szakasz, vagyis semmiképpen nem szerettem volna elkésni. Nettivel megbeszéltük, hogy 8:40-kor találkozunk a suli előtt, és a szívemre bízta, hogy ne merjek késni. Hát én nem is késtem, ellentétben vele, mivel Ő késett...:)) Elég humoros volt, vártam rá 12 percet, de no problem, az a lényeg, hogy megérkezett. :D Úgy terveztük, hogy egymás mellé ülünk, de sajnos nem kerültünk egy terembe, mivel engem elküldtek valahova ismeretlen helyre, ő pedig az 52 teremben volt. Az ő termét úgymond könnyen megkaptuk, de én kb. 10 percet járkáltam körbe körbe, sehogy sem találtam a helyemet. Kezdtem ideges lenni, hogy elkésem, s nem engednek be, és ilyesmik, de szerencsére jött a tánccsoport társam, s útbaigazított, mivel egy terembe kerültünk. Ő csak egy évvel nagyobb, mint én..:D Na a lényeg, hogy megérkeztem, s örömmel fogadtak szerencsére a barátaim, akik természetesen ellenségek voltak, de hát na. A leghátsó sorban ültem le, ott is a szélén, a volt legjobb barátnőm mellé. Na jó, még mindig nagyon szeretem őt is. Nevezzük őt Ann-nak. Szóval Ann-al és a többiekkel megbeszéltük, hogy majd segítünk egymásnak, s nem sokkal később kezdődött a verseny. Kiosztották a tételeket, nekem először az egész érthetetlennek tűnt. :P Vagyis nehezek voltak... Ann-el elkezdtük oldani a 3-as feladatból az első alpontot, ami már eleve hülyeség volt, de összedolgoztunk, s majdnem az egészet megoldottuk. Persze nem mondtuk meg a többieknek a megoldásokat, háháhá, igen, gonoszak vagyunk na, ez van, de akkor is verseny, s csak három juthat tovább. Ann a körzetin első lett. Én is kijutottam az országosra még két évvel ezelőtt, de az rég volt. Na a lényeg az, hogy három órán át írtunk, s aztán láttam, hogy öt nem fogadott hívásom van. Vettem sorban. Bobó-t hívtam vissza először, akivel feltétlenül meg kellett tárgyaljuk, hogy ma a táncfellépésen miben leszünk, s hogy milyen lesz a hajunk. Engem igazából az érdekelt, hogy meg vagyok-e hívva Janics Natasa szülinapjára. Na nem az igazi Janics Natasának, de így hívjuk a barátnőnket.:P Bobó azt mondta, hogy szerinte igen, s hogy akkor a fellépés után menjünk Janics szülinapjára. Mondom oké, de először még beszélek Janiccsal is, mert nem akarok betoppani, ha meg sem vagyok hívva. Na, ezután hívtam Janicsot, mivel ő is keresett, s nagy nehezen neki is sikerült felvennie a telefont. Kiderült, hogy meg vagyok hívva már három napja a szülinapjára, a facebook falamon közölte is. Csak az a baj, hogy én jó egy hete nem látogatom a facebook oldalam.:P Hát, ez is kisült, de ajándék nélkül csak nem mehetek, így letettem, s felhívtam anyumat. Anyu egyből megkérdezte, hogy hogy ment az olimpia, mire én mondtam, hogy ment, de most már téma, és elmeséltem neki a Janics szülinapját, aminek nagyon nagyon nem örült. Elkezdett hisztizni a telefonba, de aztán lenyugodott valahogy. Eközben felmentem apumhoz, hogy kérjek tőle pénzt, hogy menjek vegyek valamit Janicsnak. Végül vettem neki egy sálat, ami iszonyatosan jól néz ki, egy hűtőmágnest, amin valami idézet van a barátságról, és egy szülinapi üdvözlő kártyát. Hát ennyi lenne. És vettem magamnak egy fülbevalót, nem sokszor szoktam vásárolni, de ha valami nagyon megtetszik, akkor azt nem tudom otthagyni. Apu hazahozott kocsival, s anyuval is csillapítottuk a kedélyeket. Ebéd közben kielemeztük az én teljesítményem az olimpián, s kijelentette anyu, hogy büszke rám. Ez nagyon jól esett. Most itt vagyok, és gépelek, hattól fellépek, azelőtt még kell készülődjek, alig várom, hogy szerepeljünk a tánccal, s utána egyből megyek Janics szülinapjára. Ma este már meg is lesznek az olimpia eredményei, ha tudom őket, akkor egyből kiírom. Alig várom, jáááj, ma olyan jó napom van, hogy az valami hihetetlen. Nem lehet ma engem leütni...
Csókcsókcsók: Wííí :D
Csókcsókcsók: Wííí :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése